Climate Heroes 2026.03.23-27.
Ősszel hét diákunk utazott olaszországba Guilianovaba a Fasor Erasmus+ pályázat részeként egy diákmobilitási projekt megvalósítására. Ezt a látogatást viszonozta az olasz Climat Heroes csapata, amely hét diákból és két kísérő tanárból állt. A csapat egy egész hetet töltött Budapesten. Az iskolába érkezéskor a csoportot a kifeszített olasz zászló fogadta Hajnóczi Eszter tanárnő jóvoltából.
A hétfői napon Bencze Dávid igazgató úr köszöntötte a díszteremben az olasz csoportot, eredményes munkát és sok élményt kívánt nekik az ittartózkodásukra. Az első napon Fabiny Márton tanár úr több bemelegítő játékkal készült, majd az iskolában és a templomban vezette körbe a csoportot. Költő Emese tanárnő fizikaórát tartott, ahol a különböző fényforrások energiafelhasználásával kapcsolatos kísérletet és mérést végezhettek el. A délelőtt további részében Kardon Ferenc tanár úr prezentációját nézték meg a klímaváltozásról, majd a projekttel kapcsolatos feladatokat oldottak meg számítógépen. A délután folyamán az Állatkertben voltunk zárásig, majd vendégink udvariasan megköszönték a segítségünket, mert annyira kifáradtak, hogy a Városliget kimaradt.
A második nap Karakas Mariann tanárnő és Tóth Krisztina iskolapszichológus kíséretében a Meterológiai Intézetbe látogattak, ahol a klímaváltozással kapcsolatban három előadást hallgattak meg, majd a meterológiatörténeti kiállítást tekintették meg. A délután folyamán a Budai várat fedezték fel.
Szerdán a Budapest Planet fenntarthatósági kiállítást néztük meg a Vasúttörténeti Parkban Haraszti Réka tanárnő és Kardon Ferenc tanár úr segírségével. Ez a kiállítás minden évben 33 napig van nyitva, rengeteg interaktív bemutatóval, amely a fenntarthatóságra hívja fel a figyelmet. A délután során a belvárost, a Duna korzót és a Nagyvásárcsarnokot néztük meg.
Az utolsó előtti napon a Nemzeti Botanikus Kertbe Vácrátótra kirándultunk Gianone Kinga tanárnő és Kardon Ferenc tanár úrral, ahol bemutatták számunkra, hogy milyen kihívásokat okoz a botanikus kertben a klímaváltozás, illetve megnéztük a Karbon házat, amely nagyon sok új információt adott a témában. Az Ökológiai Kutatóintézet munkatársa Csecserits Anikó konkrét vizsgálatokról és kutatási eredményekről számolt be. Délután a barokk Vácot barangoltuk be, megismerve a különböző nevezetességeket.
A pénteki napon délelőtt az olasz diákok bemutatták prezentációikat és karbon lábnyomot határoztak meg, majd Kardon Ferenc tanár úr vezetésével játszottak közösen és egy prezentációt mutatott be a fenntarthatóságról és a különböző ökológiai lábnyomokról.
Az egy hetes program vége az oklevelek átadásával zajlott le, amelyet a díszteremben ünnepélyes keretek között Igazgató Úr adott át a résztvevőknek. A részvevő diákokkal és tanárokkal egy közös ebéd alkalmával zártuk le a projektet, mindenki nagyon sok élménnyel és új ismerettel gazdagodott.
Köszönjük minden Kolléga és Diák támogatását és segítségét a projekt sikeres lebonyolításában!
Kardon Ferenc
szaktanár
