Vitadélután a politikáról

2026.04.20

Április 1-jén délután került megrendezésre egy politikai tematikájú vitadélután Schranz Ambrus és Fabiny Márton tanár urak szervezésében. Meghívott vendégként volt jelen Szücs Balázs, VII. kerületi alpolgármestere. A programon többek között szó esett az iskolai politizálásról, a politikusok hazai megítélésről, pártpolitikáról, és a pártpolitika és a közügyek közötti különbségekről.

Személy szerint nagyon tetszett, hogy a tanárok és a diákok őszintén kifejthették véleményüket a fenti témákban, az elhangzottak mellett és ellen is érvelhettek. A vitadélután második felében Fabiny tanár úr készített interjút az alpolgármesterrel, aki mesélt eddigi életéről, lelkészi múltjáról, politikusi tapasztalatairól, emellett beszélt kerületfejlesztési terveiről, kifejtette véleményét az aktuálpolitikáról. Beszélt arról is, hogyan tudnak a diákok bekapcsolódni a politikába, és egyúttal bátorított mindenkit, hogy tegyen valamit a közügyekért, például önkénteskedéssel, de említette, hogy a kerület tervezi diákönkormányzat felállítását, ahova tagokat keresnek.

Én őszintén tudom ajánlani mindenkinek ezeket a vitadélutánokat, mivel olyan dolgokat is bátran ki lehet mondani, amelyekre az iskolában nincs egyéb megfelelő fórum, illetve a tanárok is elmondják tapasztalataikat és saját történeteiket.

Besesek Bálint
10. a

Share
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el